Stories. :) <3

Június 7, Szerda

Sok gondolkodás után döbbentem rá, hol is kezdjem történetem. Hát a legelején természetesen.

Nem is olyan rég, nekikezdtem egy Napló írásának, amit a legjobb barátnőmtől kaptam. Rózsaszín-fehér-fekete Playboy nyuszis, keményfedeles Napló. Hirtelenjében nem tudtam, mit írjak az első oldalra. Bemutatkozzak? De hát magamnak minek? Ezt úgysem olvasná más…

Esztergom szélén laktam. Már egy ideje itt élünk, de nem ismerek túl sok embert. Az én ismeretségeim főképp a belvárosra vetülnek, hiszen 2 osztálytársamon kívül (akik szintén itt laknak), mindenki a belvárosban, Táton, vagy épp Dorogon lakik.

Na, de végül mégiscsak bemutatkoztam… (?!)

Ma elég hosszú napom volt.

Kezdjük az elején:

Reggel anyu 6-kor ébresztett. Mint mindig, most is csak 6 óra 15 perckor kászálódtam ki az ágyamból. Olyan hulla fáradt voltam, mivel tegnap este fenn maradtam, hogy olvassak még egy kicsit

A szőnyegemen állva tanakodtam, hogy mit is vehetnék fel, végül egy kék farmert, szürke, amerikai zászlós pólót választottam. Készülődtem, majd mikor eljött az idő, fehér pulcsit és egy fehér-zöld sportcsukát húztam. Nővéremmel sietve hagytuk el házunkat, nehogy lekéssük a buszt (ami már nemegyszer esett meg).

– Képzeld, nem megy a facebook! Tudod, most a T-mobile betiltja a 0.facebook-ot, valójában maga a face lesz, csak nem ingyenes, hanem percenként 15 forintért. Este levette az összes pénzem! – újságolta Vivi, útban a buszmegálló körül.

– Aha, ez tök jó – hebegtem, mert a gondolataimban máshol kalandoztam.

– Mi? Figyelsz te rám? – nézett rám kérdőn Vivi.

– Hogyne, a facebook – bizonyítottam be figyelmemet.

– Neked megy?

– Igen, még ingyenes. De azért kár, hogy neked nem megy. Ajjaj, akkor egy ideig nem fogom látni a telefonom – lengettem a fehér Samsungom, amit karácsony előtt kaptam.

Felszálltunk a buszra, mire kaptam egy SMS-t. Bellától jött. Így hangzott:

Klau, ma busszal jössz?

Visszaírtam neki:

Aha, Krokihoz 20-ra!

Oké, indulok.

Kicsit kések.

Ezzel vége is volt az SMS-ezésnek. Busz 7:25-kor görgött be a buszvégre, de természetesen csak a fedett részig, hogy többet keljen gyalogolni.L

Szaporázva lépéseimet siettem a Kroki elé, ahol Bella már türelmetlenül várakozott, telefonján lógva.

– Ezt hallgasd – játszott le egy számot.

– Aha, ez tök jó. Ez az, amit tegnap mutattam.

– Igen, de úgy megtetszett, hogy már fel is raktam-nevetett. – Helló Nyá-á-ár!-énekelte a dalszöveget.

Mikor beértünk a suliba, Brigi szaladt felém.

– Klaudia! Képzeld, Tominak tetszel! – kiáltotta hangosan, ráadásul egy lánycsapat is mögötte vihogott. Mindegyik csak annyit mondott, „szerencsés vagy”.

Nem éreztem magam túl szerencsésnek. Épp ellenkezőleg. Én egy szerencsétlen tökfej vagyok.

Tomira pillantottam, aki éppen a többi fiúval röhögött valamin. Leültem az első padba, mert az ofő odaültetett, Karcsi mellé. L

Karcsiban az az EGYETLEN jó, hogy stréber, és általában szokott súgni is, vagy egyszerűen elém tolja a dogáját, hogy másoljam le.

Szóval lehuppantam a székre és elővettem a töri könyvem.

– Dia! – röhögött Brigi. – Mit csinálsz?

– Átnézem a törit. Miért? – kérdeztem meglepve.

– Gyere, Gabriella kidobta a taccsot! – és már húzni is kezdett.

– Ö, semmi kedvem nézni valakinek a hányását. Bocsi, de ezt most kihagyom – utasítottam vissza.

– Nem, az! Gyere, mert nem találod ki, hogy ki van ott – szólt bele Bella, és faképnél hagyva Brigit, elmentünk.

– Ki? – érdeklődtem csak lazán, nehogy észrevegye, hogy ennyire izgulok.

– Ő – zárta rövidre.

Kérdőn néztem rá, majd mikor mélybarna szemeibe néztem, rögtön megértettem. Siettünk a büféhez, ahol a „baleset” történt. Mondjuk ez várható volt, hiszen Gabriella olyan kövér, mint egy disznó és ma reggel a büfében két mignont és egy kókuszos rudat vett. A takarítók már „helyszíneltek” és épp takarították az eset nyomait. Elég undorító volt, de akkor megláttam Őt. Idegesen tekintgetett mindenfelé, hogy merre tud elmenni. Bár ha a földszinten át megkerülte volna, most nem lenne ilyen helyzetben.

Leblokkoltam és őt bámultam. Márkot. Szőkésbarna haja össze-vissza fel volt zselézve (mint általában), gyönyörű, égszínkék szemei csak úgy csillogtak (bár lehet, hogy könnyezett ettől a szagtól).

Felpillantott a padlóról és mélyen a szemembe nézett. Úgy elolvadtam. Azt hittem megállt az idő. Ilyen közvetlen közelről még nem pillanthattam bele a szemeibe. Márk persze amint felszabadult a padló, utat tört magának a tömegben és a szemkontaktus elveszett. Fél perccel később is mámorosan bámultam magam elé (megjegyzés: valószínűleg azért zárta le ilyen hamar, ilyen határozottan a szemkontaktust, mert az én uncsi kék szemeim nem valami vonzóak).

– Klau! – csettintett Bella.

– Hm? – ráztam meg a fejem, és megköszörültem a torkom.

– Hol? – tekergette a fejét, mert csak akkor köszörüljük meg a torkunkat ilyen keményen, ha helyes pasi van a közelben. Elmosolyodtam és legyintettem, ő pedig durcásan karba fonta a kezét. A terembe indultam, mikor Bella utánam futott.

– Várj már meg! Ma délután elmegyünk vásárolni? – kérdezte.

– Nem tudom. Tanulnom kéne, mert töriből kettesre állok, és ma meg holnap lehet javítani.

– Légy szí’! – kérlelt, de az „í”-t hosszan elnyújtotta. Becsengettek. – Mennem kell órára! Német – mondta fintorogva.

– Nekem angol.

Besiettem a terembe, mielőtt igazolatlant kaptam volna, és leültem a helyemre. Angolon Betti mellett ülök, aki enyhén fogalmazva stréber, de segít a dogákban.

Tomi felelt. Karót kapott, aztán következtem én. Ledöbbenve mentem ki a tanári asztalhoz és csak úgy álltam ott, némán, mert nem gondoltam volna, hogy felelhetek, ezért egy szót nem tanultam. L

Szabolcs ott pisszegett, mert a tanártól jobbra ült, Tókos tanárnő pedig rám nézett, tőle balra. Szemeimmel jeleztem Szabinak, hogy figyelek rá, mire ő a tanár mellé lopakodott és feltartott egy lapot, amin a megfejtés állt. Bemondtam, és jó lett!! 5 kérdésből 5-re helyesen válaszoltam (Szabi segítségével) és ötöst kaptam. J

Óra után megköszöntem Szabinak a segítséget, és szünetre mentem Bellával, aki akkor jött vissza az egyik Csoportbontás teremből, ahol a német volt.

– Na, akkor jössz délután? – tért a tárgyra.

– Lehet. Még nem döntöttem el. Angolból feleltem!

– Karó – tippelt Bella. Valójában ász tipp volt, mivel Szabi nélkül tényleg karó lett volna.

– Ötös – szólt oda unottan Kristóf. – Jössz Tomi?

– Jah – mondta Tomi, aztán felém nézve biccentett mosolyogva, majd gördeszkájával feldöntött négy embert.

Bella csak a fejét csóválva csacsogott tovább.

A második óra matek volt, aztán földrajz, fizika, tesi, rajz.

Rajzon önarcképet készítettünk (tükör segítségével). Cinti vihogva nézegette magát a tükörben és a haját igazgatta. Elég szánalmas volt, de ezeket a dolgokat meghagyom neki. Bella csak azt bámulta, hogy néz ki, mikor nevet, mikor szomorú stb.

Én csak rajzoltam, mint egy hülye. Bár a végére az orrom baromi nagy lett, a szemeim nem egyformák, a számról ne is beszéljünk.

– Rendben, akkor adjuk is be! Még van idő leosztályozni. Névsor szerint gyertek, ellenőrzővel, rajzzal, mint azt már megszokhattátok – mondta Fehér tanárnő. – Dobosi Károly!

– Hiányzik! – kiabálták be.

– Erős István!

– Ő is!

– Kajtár Klára? Ő itt van?

Klára kivitte a rajzát és az ellenőrzőjét.

– Hm. Klári, ez egész jó lett, de itt még turnusoznod kellene. Négyes-osztályozott Fehér.

– Kovács Izabella!

– Csak Bella! – kiáltott be élesen Bella és kivitte a mázolmányát, amit az utolsó két percben alkotott.

– Izabella…

– BELLA! – csattant fel türelmetlenkedve Bella, némi gúnnyal a hangjában.

– Mi ez a hangnem? Hogy engedhet meg ilyet magának? – csodálkozott a tanárnő. – Ez elégtelen. Jobbat vártam volna egy pálcikaembernél – mutatta fel a kerek, krumpli orrú rajzot, amit egy 5 éves is tudna.

– Nekem mindegy – gúnyolódott tovább Bella.

A névsorban 13. vagyok, azaz utolsó előtti. Mire hozzám ért a sor, kicsengettek, ezért kénytelenek voltunk Dórival bent maradni. Kiderült róla, hogy az anyukája a Müllerben dolgozik. Az én rajzom ötös lett, övé pedig hármas.

– Na, én most sietek Bellához.

– Oké – felelte szomorúan. Egyedül vánszorgott fel az emeletre, az osztályunkba.

Vállamat vonogatva siettem Bellához. Az osztályban várt, az asztalon ülve és valamit nagyon magyarázott. Megköszörültem a torkom, mire végre felém fordult.

– Oké, megyek – kapta fel a pénztárcáját, és a farzsebébe csúsztatta. A tanításnak vége volt és első utunk, szokásunkhoz híven, a Match-ba tartott, mint minden délután. A megszokott dobozos Light Colát vettük és nagyokat kortyolva leültünk a Kis-Duna sétány egyik padjára.

– Képzeld, beszéltem Tomival és nagyon bejössz neki. Járna is veled. Szerintem helyes, de ne felejts el: a lényeg, hogy soha ne lógj a pasi nyakán. Inkább tegyél úgy, mintha nem is ismernéd, vagy elfelejtetted volna a nevét. Ez idegesíteni fogja – adta ki a tanácsot Bella. – De ne feledd, ez bizalmas infó.

– Aha, igazad lehet – gondolkodtam. – Na, jó. Az az igazság, hogy nekem egyáltalán nem tetszik Tomi, csak barátként gondolok rá – magyaráztam, de ha sejtéseim nem csalnak, Bellának bejön Tomi. Nagyon is! – Tetszik neked?

– Ö, nem – vörösödött el.

– Tudom, hogy tetszik!

– Nem – visított Bella, és még inkább elvörösödött. – Akkor megyünk vásárolni?

– Nem. Mennem kell. Anyu írt SMS-t. Rohanok. A suli kapunál vár, mert azt hiszi, matek korrepen vagyok – azzal sietve beviharzottam a táskámért. Pár perc múlva szaladtam ki, mikor megláttam Bellát és Kristófot dumálni. MIT AKARHAT TŐLE? Mindegy. Beszálltam a sötétített üveges, fekete kocsiba és anyu elhajtott.

– Mi volt a suliban? – mosolygott anyu a visszapillantó tükörbe.

– Semmi – mondtam a legtermészetesebben.

– Már megint, „semmi”? – kérdezett vissza lekezelően.

– Igen, már megint semmi – gúnyolódtam idegesen. Amint megállt a kocsi, kiszálltam és magam után jó erősen becsaptam az ajtót.

– Mi a bajod? – vont kérdőre anya.

– Ezredszerre mondom, hogy SEMMI! Mond ez neked valamit? SEMMI! – kiáltoztam.

Később anyu elvitt táncra (ma: Show és Hipp Hopp). Kilencre értünk haza, holt fáradtan, és közben mindössze egy brióst ettem. Show-ból éppen ma kezdtem egy új számot, amiben ördög leszek. :D Nagyon jó a koreográfiája. Hipp Hopp–ból ma a világbajnokságra begyakorolt számom táncoltuk (csoport). A ruháink is megvannak. Világítós lesz (akárcsak a sminkünk), és félhomályban fogjuk előadni. Nagyon jól néz ki. J

Aztán a szobámban előpakoltam a töri cuccom és benyomtam a laptopom bekapcsoló gombját. Beírtam a jelszót, amit a nővérem támadása ellen hoztam létre, majd megnyitottam a facebookot. Késő estig beszéltem Márkkal, a chatből kijelentkezve. Igaziból csak semmiségekről beszéltünk, de akkor is BESZÉLTÜNK.

Késő estig fenn maradtam, hogy megírjam a matek leckét, mert már 4 mínuszom volt, és 5 mínusz után egyest kapok.

1-kor feküdtem le, fáradtan.

Fontos tennivalók listája:

·          Anyunak pasit találni! SÜRGŐSEN!!!

·          Megírni a házi dolgozatot bioszból!

·          Megkeresni a földrajz füzetem!

·          Töriből jól felelni (már nem rajtam múlik) K

·          Olvasni (mert mióta Bellával vagyok, eléggé elhanyagoltam)

·          Eltenni a ruhámat, mielőtt anyu észreveszi és idegbajt kap (2 kilónyi szennyes az ágy alatt!)

·          Kidobni a megromlott palacsintát, mielőtt a nővérem megenné

Június 8, Csütörtök

Ma reggel tiszta zombi voltam. Kócos hajam, mint a szénaboglya, szemeim körül karikák éktelenkedtek…

Szép, napos idő volt. A szobám fényáradatban úszott (hála a tetőablaknak!).

Ma egy farmer rövidgatyát és egy pink pántos ujjú pólót kaptam magamra. Kivasaltam a hajam és szoros copfba kötöttem, előrelátóan, mivel ma tesink is lesz.

Anya reggelinek a palacsintát tette ki, lekvárral és fahéjjal (+cukor), de mielőtt a Vivi ehetett volna akár egy falatot, mindet kidobtam.

– Klau, ez mire volt jó? – idegeskedett anyu, én pedig a sóhajtozva és a fejemet csóválva a konyhába mentem, hogy összeüssek valamit. Meleg szendvicset csináltam, téliszalámival, sajttal és ketchup-t nyomtam rá.

Összekaptam magam és betettem a szükséges tankönyveket és füzeteket.

Anyu felajánlotta, hogy bevisz, ezért ráérősen hívtam Bellát, hogy ma ne várjon rám. A hangja kicsit idegesen csengett, de aztán már a megszokott formáját hozta. Szerintem akkor kelt fel.

– Írtok dogát? – fordult felénk anyu.

– Én ma Kémia tz-t! – felelte Vivi.

– Klau? – húzta fel a szemöldökét anyu, a visszapillantó tükörben.

– Töriből felelek – mondtam unottan és az ablakot bámultam.

– Sok sikert! – szorította meg anyu Vivi kezét és egy puszit nyomott az arcára.